

Alap műszempilla képzés
Pár évvel ezelőtt még eszembe sem jutott, hogy egyszer szempilla stylistként fogom élni a napjaimat. Londonban éltem, körmösként tevékenykedtem és imádtam a város nyüzsgését, a mindennapos pörgést. Mégis éreztem, hogy valami hiányzik. Egy nap, a Balatonon voltam, amikor egy kollégám mesélte, hogy időpontja van szempillára és közel 20.000 forintot fog fizetni érte. Én pedig, ahogy a legtöbben, felszoroztam ezt az árat azzal, hogy hány vendéget csinálhat meg naponta és jött is a gondolat: pillás akarok lenni. Annyira erős volt ez az érzés, hogy még aznap be is iratkoztam az első képzésre.
Gyors, olcsó és könnyen elérhető, közelemben lévő, szinte azonnal induló tanfolyamra mentem, hiszen fel sem merült bennem az, hogy egy képzés esetleg nem ad valódi tudást. Pedig nem adott. Nem csak technikailag nem készített fel a munkára, de azt sem tudtam, hogy ezt a tevékenységet hogyan kellene jól elkezdenem.
Rengeteg kérdés kavargott bennem. Mivel sikerem nem volt, a legnagyobb és egyetlen támaszaim a családom és a barátaim voltak. Ők segítettek, hogy gyakorolhassak. Újra és újra modellt feküdtek nekem. Emlékszem, egy baba fejen és egy box kesztyűn kezdtem el építeni a szempillákat, ha ők nem értek éppen rá.
Tudtam, hogy gyorsan szeretnék fejlődni, ezért mindent beleadtam. Képzésről képzésre jártam – nemcsak itthon, hanem külföldön is, jegyzeteltem, gyakoroltam, videókat néztem, amikor csak lehetett. A tudás valahogy mégsem érkezett meg a lendülettel. Valami továbbra is hiányzott. Az oktatóim kritika nélkül dícsérték a munkám ami én nehezen éltem meg, hiszen én láttam a megannyi hiányosságomat, ők mégsem világítottak rá és adták meg a megoldás receptjét.
Hogy jutottam mégis ide? Nem adtam fel. Ennyi. Nincs nagy titok. A "titok" a türelem, a kitartás és a tudatos, fókuszált, alázatos munka. A pozitív tapasztalatokat beépítettem, a negatívokból tanultam, minden mozdulatomra és lépésemre koncentráltam, átgondoltam és ez idővel meghozta a gyümölcsét. Egyre magabiztosabb lettem, és végül elértem azt, amire mindig is vágytam: stylist lettem, és a szempillázás a hivatásommá vált.
Mit tudok akkor én adni Neked?
Hatékonyságot, tudatosságot, idő spórolást. Olyan kulcsfontosságú összetevőket, amikkel a sikered az én 4 évemhez képest akár fele annyi idő alatt is elérhetővé válik! Olyan készségeket, amik a mai világban megfizethetetlenek és a szempilla stylist szakmához elengedhetetlenek ha magas bevételt és tartós, precíz és kényelmes munkát szeretnél magadénak tudni.
Ma már nemcsak vendégekkel dolgozom, hanem a tudásomat is továbbadom – Evelinnel közösen dolgoztuk ki azt az oktatási rendszert, aminek a hatékonyságát az elmúlt évek és megannyi tanuló kimagasló eredménye igazolja. Együtt építettük fel a saját képzési rendszerünket, ami nem csak tudást, de már az elején is valamennyi rutin és szakmai magabiztosságot ad. Célom, közös célunk, hogy minden tanítványunk ne csak pillás legyen, hanem sikeres szempilla stylist szakember, aki biztos alapokra építi a karrierjét.
Január 17-18. - 2 hely maradt
Február 7-8. - 2 hely maradt
1. nap
10:00 - 12:30: elmélet átbeszélése
12:30 - 13:00: ebédszünet
13:00 - 15:00: gyakorlat modell nélkül
15:00 - 18:00: gyakorlat modellen (1D)
2. nap
10:00 - 13:30: gyakorlat modellen (4D)
13:30 - 14:00: ebédszünet
14:00 - 18:00: gyakorlat modellen (4D)
Tanfolyam témakörei
-
Szempilla építő alapismeretek
-
Műszempilla története
-
Mikor, kinek, hogyan, miért
-
Előnyök, hátrányok (vendég + szolgáltató oldalról)
-
Előkészületek, óvintézkedések
-
Allergia, irritáció
-
Anyag-, eszköz- termék ismeret
-
Kémiai folyamatok
-
Mindent a ragasztóról, UV vs. klasszikus ragasztó
-
Műszempilla, mint anyag
-
Premade és promade szempillák világa
-
Ívek, hosszok, vastagságok
-
Vendég modellezés, styling
-
Illesztés, irányok, pozícionálás
-
A telítettség pillérei
-
A tökéletes frame vonal titkai
-
Szintezés
-
A tartós szett minden részlete
-
Szempilla építés a gyakorlatban
-
Teljes szolgáltatás pontról-pontra
-
Utóápolás
-
Problémák, megoldásaik
-
Tények, tévhitek
-
Fotózás
-
Business (árképzés, költségeid kiszámolása, vendégkör építés, Instagram profil kialakítása, szalon választás, adózások, jogszabályok)
A tananyag részét képezi a premade (előre készített) műszempillák világa elméletben és gyakorlatban, hogy több D-s szetteket is tudj készíteni már a szakmai utad legelején és könnyebben tudj vendégekre szert tenni.
+ A tanfolyam részét képezi az UV ragasztás mind elméletben, mind gyakorlatban, hogy minden korszerű tudással rendelkezz
+ Minden tanuló számára ajándék csipeszeket biztosítok, amivel már a tanfolyamon is dolgozunk, hogy megszokd a fogását, használatát.
+ Minden tanulónak korlátlan kupon, ami az UV technika minden eszközére 15% kedvezményt biztosít az UV Lash Hungary oldalán.
+ A tanfolyam mellé biztosított, egy közel 150 oldalas, Konnáth Evelin által írt tankönyv elektronikus formában minden szükséges és általunk ismert és elsajátított alap tudással. Igény esetén ez nyomtatott formában is megvásárolható, ami személyes úton kerül átadásra a tanfolyam elején. Ennek a költsége 20.000Ft.
+ Mind a videós anyagok, mind az elektronikus tankönyv, mind pedig minden hasznos segéd dokumentum időbeni korlátozás nélkül, bármikor hozzáférhető minden tanulóm számára, hogy a tanultak és a tudás mindig könnyen frissíthető legyen.
A képzés 2 részből áll, elméletiből, ami online formában elvégzendő a tanuló saját tempója szerint, majd személyes, gyakorlati oktatásból.
Az online kurzus során a személyes tanfolyam megkezdése előtt legkésőbb 1 héttel kerül számodra kiküldésre a tandíj 100%-ának megfizetését követően a videós oktatóanyag és a tankönyv.
Ne riasszon vissza Téged sem az online formátum, hiszen több éves tapasztalattal és 100%-os pozitív visszajelzéssel rendelkezünk ezen a területen. Hidd el, sokkal több, mélyebb és átfogóbb tudásra fogsz tudni így szert tenni és természetesen lesz lehetőség a kérdések feltételére illetve a folyamatosan kapcsolattartásra is.
A 2 napos gyakorlati képzés részvételi feltétele a sikeres elméleti vizsga, amit szintén online formában fogsz tudni teljesíteni a tanfolyam előtt 1 hétben.
A képzésre 2 (minimum 1, az első napon lehet olyan valaki, aki a 2. napon is tudna jönni) modell szükséges, akik kizárólag a gyakorlati oktatáson lehetnek jelen. Modellt minden tanulónak magának kell hoznia. Amennyiben ez nem megoldható, úgy 5.000Ft / nap ellenében én segítek ebben, azonban garantálni sajnos én sem tudok.
Minden szükséges anyagot, eszközt, kávét, vizet és üdítőt a tanfolyam idejére biztosítok, azonban az ebédről Neked kell gondoskodnod.
A képzés sikeres elvégzését követően felnőttképzési nyilvántartási számmal ellátott tanúsítványt biztosítok a számodra, amivel már el is tudsz kezdeni gyakorolni, dolgozni és a további tanfolyamokhoz, fejlődésedhez is szükséges lesz.
Tanfolyam díja: 210.000Ft
Szükséges előképzettség: Nem igényel előképzettséget, azonban szükséges a betöltött 16. életév
Felnőttképzési nyilvántartásba vételi szám: B/2025/001104
Jelentkezés az űrlap kitöltésével
A jelentkezési űrlap kitöltésével számlát, valamint tanulói szerződést küldök Számodra e-mailben, valamint felveszem Veled a kapcsolatot a megadott social média felületen keresztül is, hogy személyes kontakt is legyen köztünk a tanfolyamra készülésed alatt és azt követően is tudjuk tartani a kapcsolatot.
HA EGYIK TANFOLYAM IDŐPONT SEM MEGFELELŐ SZÁMODRA, AZONBAN SZERETNÉL VELEM FEJLŐDNI, KÉRLEK VEDD FEL VELEM A KAPCSOLATOT, HISZEN MINDEN ESETBEN TUDUNK MEGOLDÁST TALÁLNI ERRE A PROBLÉMÁRA!
Egyéni képzésre kizárólag üzenetben van lehetőség jelentkezni, egyedi időpont egyeztetésével. Ilyen esetben a tanfolyam díja a 2 fős díjának 150%-a, 315.000Ft.
Amennyiben bármilyen kérdésed lenne bátran felteheted bármelyik social média profilomon keresztül.





